lazac sütőpapírban sütve
lazac sütőpapírban sütve

mogyoróvajas-duplacsokis keksz
mogyoróvajas-duplacsokis keksz
avagy újjászületik a fitness brownie

Egy kedves aerobic-iskolás csoporttársam kínált körbe az egyik fárasztó, izzasztó sulinapon egy finom kakaós kekszet, aminek rögtön mindenki kérte a recepjét. Megkaptuk, azóta többször is megsütöttem - kicsit persze alakítottam rajta, most ezt osztom meg veletek. Ő fitness brownie-nak hívta,…

banánkenyér
banánkenyér
csupa egészséges hozzávalóból

Hónapok teltek el a legutóbbi bejegyzés óta- többen mondtátok, hogy várjátok már a recepteket, bejegyzéseket, ez nagyon jólesik. Hát kezdődjön újra, most egy banánkenyeret mutatok nektek. A recept ehhez a fagyihoz hasonlóan 'banánmentő-akció' volt, ráadásul pont a nyaralás előtti napon. Azért is jó…

hipp-hopp rozskenyér
hipp-hopp rozskenyér
élesztő nélkül

Ha egy kenyér receptje azzal kezdődik, hogy 'melegítsük elő a sütőt', az csak jót jelenthet, nem?!:) Márpedig ennek a teljes kiőrlésű rozskenyérnek a receptje így kezdődik, mivel nem teszünk bele élesztőt, így nem szükséges dagasztani, keleszteni, gömbölyíteni, keleszteni, formázni,…

posírozott körte
posírozott körte
vaníliás mascarponekrémmel

Egy mutatós, különleges, finom, mégis egészséges és egyszerűen elkészíthető desszert? Az összes feltételnek megfelel ez az illatos, fűszeres, fehérborban posírozott körte. Magában királynő, a mascarponekrém pedig a korona:)Nekem ez igazi téli esti, könnyű vacsora után kínálható desszert, ami másnap,…

zserbógolyók
zserbógolyók
utolsó perces karácsonyi desszert sütés nélkül

Klasszikus új köntösbe bújtatva: nem is akárhogyan, mert ezekben a zserbó-golyócskákban nincs liszt, hozzáadott fehér cukor és tejtermék, ráadásul sütni sem kell. Ennek ellenére ízében teljesen zserbó, érdemes kipróbálni, akár karácsonyi gasztro-ajándéknak is csomagolható. A készítésbe és a golyók…

rácsos almás pite
rácsos almás pite
teljes kiőrlésű tönkölyös tésztával

Ki ne szeretné őszi-téli estéken az almás pitét, ami nagyon jól illik egy bögre forró teához vagy forralt borhoz?! Finom az otthoni melegben, lehet vinni vendégségbe és szerintem a maga egyszerű-de-nagyszerűségével akár az ünnepekre is lehet egy könnyű sütemény. A díszítéshez különböző formájú…

mákos-áfonyás zabmuffin
mákos-áfonyás zabmuffin

A muffin megunhatatlan, sosem ugyanolyan, ezerféle receptet találhatunk rá. Én főleg a formája miatt szeretem, mert olyan praktikus és mutatós, hogy ilyen kis kapszlikban sütjük, aztán vihetjük magunkkal bárhová!Most egy zab és tönkölybúza korpa alapú mákos-áfonyás muffin receptjét mutatom meg…

magos ropogós
magos ropogós

Néha mindenki vágyik egy kis sós rágcsálnivalóra. Egy magvakkal teli, egészséges, könnyen szállítható, vendégvárónak is tökéletes kis ropogóst készítettem most. Szuper ropogtatnivaló csak magában, de lehet hozzá mártogatósokat is készíteni és akár reggelire egy szelet kenyér helyett is megállja a…

almatorta sütés nélkül
almatorta sütés nélkül

Almatortát a sütő beindítása nélkül, cukormentesen, lisztmentesen, pikk-pakk? Bizony, itt egy recept hozzá! Őszi este, kint már sötét, szeles, esős, én pedig egy szelet egészséges édességre vágytam...lehetőleg azonnal. Így született ez az almatortácska , ami egy őszies hangulatú, illatú, ízvilágú…

kókusztejes rizspuding
kókusztejes rizspuding
tonkababbal és mangószósszal

Puding...de nem a megszokott összetevőkből! Ez a desszert egy nagyon finom, különleges, mégis egyszerű és 'mindenmentes', nem tartalmaz glutént, cukrot és tejterméket sem.A vaníliás-marcipános rafinériát a Fűszerészes tonkabab viszi az egyszerű rizspudingba, ami miatt majd újra és újra meg kell…

bagel
bagel
pékség-illatot otthonra!

A bagel egy lyukas közepű, édeskés, tömör, rágósabb tésztájú zsömleféle. Ez a péksütemény világjáró: valamikor a 17. században készítette először egy bécsi pék a lengyel uralkodónak, majd zsidó bevándorlók által kikerült az Egyesült Államokba, ahol igazán nagy sikere lett, sorban nyíltak a bagelt…

robbantott röfi bagelben
robbantott röfi bagelben

Pulled pork. Nincs rá jó magyar kifejezés. Tépett husi? Húzott hús? Cafatokra tépkedett sült disznóhús? Sokáig tanakodtam, végül a férjem ajánlására kapta a robbantott röfi nevet, hát ez marad :)Ebben a bejegyzésben ennek a csodás, omlós, szaftos, szendvicsbevaló húsnak a receptjét találjátok meg, a…

teljes kiőrlésű tészta házilag
teljes kiőrlésű tészta házilag
gombás-tejszínes mártással

Házi tészta. Friss, finom, pillanatok alatt megfő, ha pár minőségi alapanyagból készítünk hozzá szószt, fantasztikus ízek születnek pillanatok alatt. A tésztakészítés olyan jó kézműves foglalkozás, ami kikapcsol, lehet szépet alkotni és még finomat is ehetünk a végén! Megmutatom, hogyan készült ez a…

almás zabpalacsinta-torony
almás zabpalacsinta-torony
egészséges & mutatós reggeli

Zab sokadikféleképpen : ez egy olyan reggeli, amit garantáltan szeretni fog minden korosztály - nemcsak mert jó elkészíteni, hanem mert bármilyen gyümölccsel gazdagítható és nagyon-nagyon finom. A tésztájába reszelt alma kerül, ettől puha és szaftos lesz minden 'emelet'. Számtalan módon tölthető,…

lazac ropogós réteggel
lazac ropogós réteggel
gyors & egészséges

Régóta gondolkodtam azon, miből lehetne egy vastag, finom, ropogós réteget készíteni a lazacfilére (vagy bármilyen hússzeletre). Legjobb, szintén sütős-főzős barátnőm mutatott egy receptet, amiben pisztáciával oldották meg a dolgot: innen indult az ötlet és megalkottam a sajátomat. Így készült egy…

vajas-fűszeres tepsis csirke
vajas-fűszeres tepsis csirke
velesült zöldségekkel

Ez az elkészítési mód az egyik legjobb dolog, ami egy csirkével történhet. A bőre alá fűszervajat tettem, úgy sütöttem meg, zöldségekkel együtt - sok légy egy csapásra, lesz husink, lesz köretünk, és a végén csak egy darab mosogatnivaló edényünk :) (na jó, meg a kés, vágódeszka és egy kistál, de nem…

mindig nyerő - hamburger
mindig nyerő - hamburger
a saját készítésű, teljes kiőrlésű buci receptje:)

Van egyáltalán olyan ember, aki nem szereti a hamburgert? (ha igen, azt ezennel meghívom egy ilyen házi burgerre!)Milyen a jó hamburger? Friss-ropogós szezámos buci, szaftos marhahúspogácsával, sok friss, ropogós zöldséggel és kicsit csípős mustárral, szerintem :)Ha nem féltek összelisztezni a…

buggyantott tojás - VIDEÓ! :)
buggyantott tojás - VIDEÓ! :)
egy finom hétvégi reggeli

Tojás. Tükrösen, főve, lágyan, rántottaként... és buggyantva? Naná!A buggyantott tojás (angolul jobban tetszik a neve, poached eggs) egy vízben főtt tojás, a héja nélkül, ami a végén kb. olyan folyós kell maradjon, mintha egy tökéletes lágytojást ennénk.Vágjatok bele bátran, közel sem olyan…

sütőtökkrémleves
sütőtökkrémleves
..."és valóban, ősszel a föld csak elalszik, nem hal meg"...

Ez az az étel, amire az interneten a pár hozzávalóstól kezdve a narancsos-fahéjas-szegfűszegesen át a leveskockásig meg fehérborosig találunk mindenfélét. Most az én receptemet osztom meg veletek, ami hozzávalók tekintetében egy minimál stílusú, nagyon gyors verzió - semmi flanc, szerintem ehhez az…

töltött zabkekszek
töltött zabkekszek

Ez a zabkeksz önmagában is megállja a helyét, lehet otthonra nasinak készíteni, vendégségbe, munkába vinni, gyerkőcnek csomagolni.Sokkal mutatósabb és finomabb, ha valami tölteléket is készítünk hozzá: ezúttal egy avokádó alapú, csokis krémet készítettem, amit a Fűszerészes rózsaszirom tesz…

csillagánizsos sült alma
csillagánizsos sült alma
az őszi esték desszertje

Nagymamám készített régen túróval, mazsolával töltött sült almát. Nekem ez egy őszi, illatos, könnyű desszert, estére egy finom teához tökéletes. Most vannak finom almák, mindenki kiválaszthatja a kedvencét, ami megsütve még sokkal finomabb...karamellizálódnak a benne lévő cukrok, kicsit megpuhul a…

bbgabka

Sziasztok, Gabka vagyok! Blogom az egészséges életmódról, főzésről szól és arról, hogy ezeket hogyan próbálom a mindennapi életünkbe ültetni. Remélem, találtok 'hazavihető' ötleteket nálam, jó olvasást!

_c_laurent_gloor_bbgabka_120.jpg

facebook oldalam

Címkék

áfonya (1) ajvár (1) alma (6) almatorta (2) bagel (2) banán (2) bbq (1) brownie (1) buggyantott tojás (1) cékla (1) chips (1) csevapcsicsa (1) csicseriborsó (1) csirke (5) csoki (3) csokigolyó (1) csokikrém (1) csokitorta (1) cupcake (1) datolya (3) desszert (40) dió (1) eatclean (71) édesburgonya (2) édesség (17) érdekességek (1) fagyi (1) flatbread (1) flódni (1) fodroskel (1) főétel (22) főzelék (1) frangipane (1) füge (2) fűszer (1) gluténmentes (6) granola (1) gyümölcskenyér (1) hamburger (2) húsos (1) jégkrém (1) kakaóscsiga (1) karácsony (1) karfiol (1) keksz (4) kelt tészta (1) kenyér (3) kókuszgolyó (1) körte (2) kuglóf (1) kurkuma (1) lazac (3) leves (1) magos ropogós (1) mák (1) mákos (1) mandula (3) mascarpone (1) mogyoróvaj (2) muffin (3) műzli (1) műzliszelet (1) narancs (1) nyár (5) ősz (3) péksütemény (12) pesto (1) piskóta (1) pite (1) pizza (1) puding (1) pulled pork (1) raffaello (1) rágcsálnivaló (1) ravioli (1) reggeli (22) répatorta (1) rizottó (1) rizspuding (1) rizstészta (1) sajttorta (1) saláta (3) smoothie (1) snack (1) strand (1) sushi (1) sütemény (10) sütés nélkül (7) sütőtök (1) svéd fahéjas csiga (1) szélesmetélt (1) szendvics (2) szilva (1) tejtermékmentes (5) tészta (2) tojás (2) tökfőzelék (1) top10 (1) torta (1) túrós (1) újrahasznosítás (1) ünnep (2) vacsora (1) videó (2) vörösbab (1) wrap (1) zab (1) zabkása (8) zabkeksz (1) zabkenyér (1) zabpalacsinta (2) zabpehely (17) zserbó (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása